Cloud építés és migráció

Váltson most napjaink legkorszerűbb és megbízható IT megoldására, a felhőre

A felhő az IT kiszervezésének alapja

Felhő = hatékonyság

Amint azt a digitális világban már megszokhattuk, a felhő alapú megoldások is fokozatosan és szinte észrevehetetlenül váltak életünk nélkülözhetetlen részévé. Ahogy a kommunikáció a hagyományos médiumokról átkerült a social media és az okostelefonok világába, úgy vált természetessé egy egész generáció számára a felhő használata. Ma már a cégek sem tudnak meglenni felhő nélkül és bár számos vállalat érti, milyen sok előnnyel jár ez a technológia, a benne rejlő igazi potenciált még nem mindenki látja.

Minden vállalat törekszik arra, hogy a folyamatosan változó üzleti igényekre válaszul új alkalmazásokat, szoftvermegoldásokat vezessenek be. Ezen szoftvermegoldások esetén szükséges követni és alkalmazni napjaink korszerű szoftvertechnológiáit és módszereit, így egyre szélesebb körben terjed el a konténerizáció, a mikroszolgáltatások és serverless architektúrák, a felhőmegoldások (legyen az privát, nyilvános vagy hibrid) használata és a DevOps elvek alkalmazása.

A felhő – és ezen belül az alkalmazásfelhő – immár a legtöbb vállalat működésének szerves része, elsőként mindenki azt a kézenfekvő lehetőséget látta meg a felhőben, hogy az ott tárolt adatokat bármikor, bárhonnan, többféle eszközzel is el lehet érni, ráadásul ott nagyobb biztonságban is vannak, mint a saját gépünkön vagy mobilunkon, ami megsérülhet, elveszhet, a második felismerés az volt, hogy ez a technológia akár a távolról végzett közös munkát is lehetővé teszi.

Ez a két előny már önmagában is megéri a felhő alkalmazását, csakhogy ez a technológia már sokkal többet tud.

Szoftvereket lehet használni anélkül, hogy azokat beszerezni, telepíteni, karbantartani kellene egy munkatárs saját számítógépén. Mi több: akár virtuális gépeket, szervereket lehet igénybe venni a felhőből, amelyek kapacitása igény szerint, azonnal módosítható. A virtuális gépeket futtató fizikai infrastruktúrát nem a felhasználó cégnek kell beszereznie, üzemeltetnie, karbantartania, mert ezeket a feladatokat havi díj ellenében elvégzik a szolgáltató szakemberei. Sőt, egyúttal a biztonsági felügyelet egyre nehezebbé és összetettebbé váló feladatát is magukra tudják vállalni. 

Ezzel meg is valósult az IT infrastruktúra és üzemeltetés kiszervezése, ami számos szempontból jóval hatékonyabb, mint saját rendszerek és IT csapat fenntartása.

Ha ez a lehetőség elsőre furcsának tűnne, akkor gondoljon csak bele az alábbiakba:

Bérelt autóflottával rendelkezik?

Lízingszolgáltatásokat vesz igénybe?

Bérelt irodaházból dolgozik?

Beszállító által nyújtott logisztikai szolgáltatásra támaszkodik?

 

Akkor miért ne szervezné ki az IT funkciókat?

Egy cég számára irreleváns, hogy a beszállító partner hogyan oldja meg a háttérben a működtetéssel járó feladatokat, ez legyen az ő szakmai kihívása. Hiszen Önnek csak funkciókra van szüksége, és nem akar bajlódni az autók, az épületek vagy éppen az IT infrastruktúra tulajdonlásával és üzemeltetésével. Vagyis nyugodtan dönthet az IT feladatok kiszervezése mellett, ezzel semmi olyat nem tesz, amire ne lenne számtalan élő példa a digitális világon kívüli üzleti életben.

A korszerű, modern elvekre épülő felhőalapú rendszerek mellett még hosszú ideig együtt kell élnünk a klasszikus (legacy) rendszerekkel, alkalmazásokkal is, hiszen nem lehet (és nem is célszerű) mindent egyszerre leváltani, sok esetben ez nem is lehetséges vagy nem éri meg, így biztosítani kell a klasszikus és a modern, felhőalapú alkalmazások együttműködését, így a cloud alapú megoldások sikerének talán legfontosabb kulcsának ezek integrációját tekinthetjük. 

cloud építés

Cloud Szótár

Software as a Service (SaaS)

A felhő alapú modellek közül az üzleti ügyfelek számára ez a leggyakrabban használt megoldás.  A SaaS lényege, hogy a hagyományos módszerrel szemben itt nincs szükség szoftver letöltésére és telepítésére a felhasználó gépén. Az adott szoftver ugyanis jellemzően egy böngészőprogram segítségével, bármikor és bárhonnan online elérhető és használható. Példa rá a Microsoft Office 365, Google Apps, Dropbox, Salesforce, Cisco WebEx, Concur és GoToMeeting.

A modell előnye, hogy az összes lehetséges technikai problémát a gyártók kezelik, a felhasználó cég IT csapatának nem kell foglalkoznia a szoftvert kiszolgáló szerverekkel, tárhellyel, verziókövetéssel és a számos, adott esetben eltérő kliens géppel. Vagyis a vállalkozások a SaaS modell segítségével egyszerűsíthetik karbantartást és támogatást, amivel időt és pénzt takarítanak meg.

Amikor ez a megoldás hasznos lehet:

  • ha startup cégként gyorsan, kis tőkével kell egy szolgáltatást elindítani,
  • rövid távú projektek esetében, amikor együttműködésre van szükség,
  • nem folyamatosan használt alkalmazások esetén, mint pl. egy adószoftver,
  • ha az alkalmazásokat webről és mobilról egyaránt fontos elérni.

Infrastructure as a Service (IaaS)

Az IaaS szolgáltatás nagymértékben skálázható és automatizált informatikai erőforrásokat kínál a felhasználója számára. A segítségével teljesen önkiszolgáló rendszerben lehet igénybe venni, illetve monitorozni számítási-, hálózati- és tárhelykapacitást és egyéb szolgáltatásokat. A modell lehetővé teszi, hogy egy cég bármikor IT kapacitáshoz tudjon jutni, és csak azért az erőforrásért fizessen, amit valóban igénybe is vett – mindezt beruházás nélkül.

Tehát az IaaS valójában szerverkapacitást, tárhelyet, operációs rendszert, hálózatot kínál ügyfeleinek, virtualizációs technológia segítségével. A modell magába foglal minden funkcionalitást, amit egy hagyományos adatközpont biztosít, az eszközök fizikai beszerzése és üzemeltetése nélkül. A teljes rendszert jellemzően egy dashboard felületen vagy API-n keresztül lehet elérni és kezelni: szervereket (processzor teljesítményt és memória kapacitást), tárhelyet és hálózatot igénybe venni és skálázni.

Az IaaS keretében jellemzően a szolgáltató menedzseli a szervereket, merevlemezeket, hálózatot, virtualizációt és a tárhelyet, vagy akár az adatbázisokat. Viszont ebben a modellben a szolgáltatás felhasználója is felel bizonyos technikai paraméterekért, mint például az alkalmazásokért és az adatokért.

Ami az előnyöket illeti, ez a legrugalmasabb felhő alapú modell: a felhasználó teljes kontrollt kap az infrastruktúra felett, saját maga skálázhatja és a költség arányos a felhasznált kapacitással.

Az IaaS egyaránt előnyös lehet startupoknak és kisvállalatoknak, mert informatikai beruházás nélkül használhatják a szükséges erőforrásokat. Ugyanakkor nagy cégek számára is hasznos, a teljes kontroll, a gyors skálázhatóság és a használatarányos költségek miatt.

Platform as a Service (PaaS)

A felhőplatform szolgáltatás fejlesztők számára nyújt egy olyan keretrendszert, amelyben testreszabott alkalmazásokat hozhatnak létre. A programozók az interneten keresztül érik el a platformot, vagyis nem kell foglalkozniuk a szerverekkel, operációs rendszerrel, tárhellyel, szoftverfrissítésekkel és az infrastruktúrával. Arra koncentrálhatnak, amihez a legjobban értenek: a szoftverfejlesztéshez.

A modell további előnye, hogy a fejlesztők speciális, felhőalapú komponenseket építhetnek be a szoftvereikbe. Egyes funkcionalitásokat már készen kapnak, például a webes szolgáltatások és az adatbázis eleve integrálva vannak. Az így fejlesztett programok rendkívül jól skálázhatók lesznek, és nagy lesz a rendelkezésre állásuk is. A projekten számos fejlesztő dolgozhat párhuzamosan, és a fejlesztést, tesztelést, telepítést különféle szolgáltatások segítik. A programozóknak kevesebbet kell kódolni, és nem kell foglalkozni az applikációk üzemeltetésével sem. Vagyis a PaaS modell cégmérettől függetlenül egyszerűsíti és költséghatékonyabbá teszi a szoftverfejlesztést.

Private cloud - privát felhő

Ez egy olyan felhő szolgáltatás, ami egyetlen felhasználót szolgál ki. Egyaránt működhet a felhasználó cég saját infrastruktúráján, vagy pedig egy szolgáltató adatközpontjában, „as-a-service” modellben, de az adott ügyfél számára dedikáltan.

Public cloud - nyilvános felhő

A nyilvános felhő az erre specializálódott, független szolgáltatók által kínált, standard megoldás. Számos előnye van: például beruházás nélkül, havi díj ellenében, önkiszolgáló módon, gyakorlatilag azonnal igénybe vehető, bármikor tetszés szerint skálázható és fizetni csak a ténylegesen igénybe vett erőforrások után kell. Gyakorlatilag ennek a modellnek az egyetlen hátránya, hogy a felhasználónak nincs teljes kontrollja az infrastruktúra felett.

Hybrid cloud - hibrid felhő

Vannak vállalatok, amelyek a két megoldás előnyeinek és hátrányainak ismeretében mindkettőt használják. Ezt nevezzük hibrid felhőnek. Tipikus felhasználási mód lehet például az, amikor egy cég elsősorban a privát felhőjében dolgozik, de amikor nagyobb terheléssel járó, és ezért több erőforrást igénylő tevékenységre kerül sor, akkor erre a nyilvános felhőt veti be.

Multicloud - az összetett felhő

A multicloud modell alapja, hogy a különböző üzleti funkciókat támogató különböző IT megoldások eltérő gyártóktól eltérő szolgáltatási modellben (pl. on-premise/cloud) érhetők el. Ebben a modellben tehát egy cég több mint egy szolgáltatótól több mint egy felhő szolgáltatást vesz igénybe. Elképzelhető például, hogy egy vállalat a levelezési rendszerét nyilvános felhőből, Software as a Service (SaaS) modellben veszi igénybe, miközben egy másik gyártó másik nyilvános felhő alapú megoldását használja ügyfélkapcsolati és vállalatirányítási funkciók betöltésére, egy harmadik gyártó privát felhő alapú megoldását használja adatbázisaihoz, miközben mentéseket és/vagy DR (disaster recovery) környezetet futtat egy negyedik gyártó IaaS környezetében.
A gyakorlatban számos oka lehet annak, hogy egy vállalat ilyen megoldást alakítson ki. Lehet, hogy egyszerűen nem szeretne egyetlen beszállítóra támaszkodni, vagy így tud költséghatékonyabban és a rugalmasabban működni. Előfordulhat, hogy csak ezen a módon képes betartani a helyi rendelkezéseket, amelyek arra kötelezik, hogy bizonyos adatokat mindenképpen az országban/térségben tároljon. Az is megeshet, hogy a gyors kiszolgálás érdekében a vállalat mindig a fizikailag közelebb eső felhő egységet szeretné használni, illetve a több földrajzi ponton működő szolgáltatással a katasztrófatűrést kívánja növelni.

Miért éri meg a felhő?

Funkcióorientált

Aki felhőszolgáltatást vesz igénybe, az kizárólag funkciókra fizet elő, mégpedig egy jól kiszámítható havi díj keretében. Ha pedig menet közben kiderül, hogy újabb funkcióra, vagy egy létező kapacitásból többre lenne szükség, akkor a megrendelő azt azonnal megkaphatja, és csak a használat arányában kell fizetnie érte.

Legjobb példa erre minden olyan webáruház, melyeknek Black Friday vagy egyéb népszerű akció, termék miatt időszakosan radikálisan megnő a forgalma. Egy felhő alapú modellben a kereskedők ilyenkor haladéktalanul beszerezhetik a szükséges kapacitást, akár csak egyetlen napra. Felhő nélkül ez sokkal bonyolultabb, időigényesebb és költségesebb lenne.

Transzparens

A felhőszolgáltató minden tevékenységet naplóz, ezért a megrendelő bármikor részletes jelentéseket tud lekérni. Ez a megoldás rendkívül átláthatóvá teszi a felhőalapú működést, akár az elszámolás, akár a biztonság szempontjából. A fentiek miatt számos esetben egy szolgáltatót alaposabban, vagy csak könnyebben és gyorsabban el lehet számoltatni, mint egy saját IT csapatot.

Költséghatékony

Nincs beszerzési költség, nem kell várni a megrendelt szerverek beérkezésére, telepítésére és konfigurálására. Nem szükséges saját biztonsági szakembereket alkalmazni, akik 24 órában a kockázatokat figyelik és támadásokat hárítanak el. Ha pedig olyan váratlan esemény következik be, mint egy világjárvány, könynyen át lehet állni otthoni munkára.

Felesleges a szükségesnél nagyobb kapacitású szervert rendelni, hogy bírja a váratlan csúcsokat és a folyamatos növekedést. A valóságban a legtöbb vállalat, amikor szerver vagy storage infrastruktúrát vásárol, jóval felülméretezi a szükséges kapacitását, miközben a valódi erőforrásfelhasználás többféle mintát mutathat.

Bizonyos üzleti területeken csak meghatározott időszakokban van szükség nagyobb kapacitásra, pl. ahol havi riportolást, heti elszámolást alkalmaznak. Más területeken a kapacitásigény növekedhet folyamatosan is, vagy jelentkezhet időszakosan, de kiszámíthatóan, pl. online közvetítések, webshopok időszakos akciói. Előfordul olyan helyzet is, hogy előre nehezen megtervezhető módon jelentkeznek csúcsok a kapacitásszükségletben.

Ha ezeket az eltérő kapacitásigényeket hagyományos módon, hardverbeszerzéssel szeretné egy vállalat kiszolgálni, akkor mindegyik felhasználási modell esetében jelentősen „be kell raktározni” erőforrásokból, míg felhő szolgáltatás esetén megfelelő erőforrás-méretezéssel, illetve könnyen és szolgáltatásként akár időszakosan is igénybevehető erőforrástartalékkal jelentős költségelőny érhető el.

Mindenkinek másért hasznos

Miközben a felhőnek vannak minden cég számára egyformán fontos előnyei, akadnak olyan szempontok is, amelyek inkább egy-egy tevékenységi körre vagy cégtípusra jellemzőek. Íme néhány példa a teljesség igénye nélkül:

Extra biztonság

Legfőképp a pénzügyi szektorban, de más kiemelt kockázatú területeken is extra biztonsági szabályoknak kell megfelelni, például a katasztrófatűrés területén. Az adatmentéseket több példányban, fizikailag eltérő helyeken kell tárolni, az iroda elérhetetlensége esetén máshol kell tudni folytatni a munkát stb. Ezeket a követelményeket a leghatékonyabban a felhő segítségével lehet teljesíteni.

Gyártás

Az Ipar 4.0 koncepció a gyártás nagyszabású, átfogó digitalizációját jelenti, amit egyelőre nem minden termelő vállalat engedhet meg magának. Ugyanakkor a standard, elérhető felhő alapú technológiák is azonnal érzékelhető változást hozhatnak gyártó cégeknek, legyen szó a leállások minimalizálásáról, az egységes programozhatóságról, az adatvezérelt döntések alátámasztásáról, a minőség-ellenőrzésről vagy automatizációról.

Otthoni munkavégzés

A COVID-19 kapcsán meghirdetett karantén intézkedések miatt hirtelen tömegek kezdtek otthon dolgozni, ami számos cégnél rávilágított arra, ilyen helyzetben mennyivel jobban tud működni egy felhő alapú vállalati rendszer. Az IaaS modellben az összes erőforrást egy adatközpont biztosítja, a szolgáltató menedzseli a szervereket, merev- lemezeket, hálózatot, virtualizációt és a tárhelyet, vagy akár az adatbázisokat.

A kapacitás rugalmasan, igény szerint bővíthető, és biztonságosan megoldható a céges hálózat távoli elérése.

Költségmegtakarítás

Ha hosszú távon is biztos szeretne lenni benne, hogy csak azért fizet, amit valóban használ, akkor elengedhetetlenül fontos a folyamatos felügyelet, máskülönben hamar előáll a klasszikus „svédasztal” probléma, és könnyen esünk abba a hibába, hogy többet szedünk a tányérunkra, mint amit meg is tudunk enni. Ezért is fontos, hogy mindig visszategyük a polcra azokat az elemeket, amelyekre már nincs szükségünk.

Ahelyett, hogy hardver beruházásokra költenének a cégek, amelynek költségei még akkor is csak hosszú évek alatt írhatók le, ha a későbbiekben mégsem a tervezett módon lenne az eszközökre szükség, a felhő havi költségei megbízhatóbb tervezést és nagyobb rugalmasságot tesznek lehetővé. Ezáltal lehetővé válik mindenekelőtt az is, hogy nehéz időkben azonnal csökkenteni lehessen a költségeken, és a forgalom újbóli élénkülésével rögtön vissza is lehessen bővíteni a rendszert.

Végül, de nem utolsó sorban, a vállalatok számára szintén előnyt jelent, hogy nem kell többé külön szakembereket foglalkoztatniuk az adatközpontok működtetésével, a tárolással vagy a vészhelyreállítással kapcsolatos különféle feladatokhoz. Ez különösen KKV-k számára tekinthető óriási pozitívumnak, figyelembe véve, hogy a munkaerőpiacon manapság alig találni megfelelő informatikai szakembereket.

Konzultáció

Tudjuk, ezen kívül még számos területen felmerülhetnek kérdések, kétségek. Ha ezekre szeretne szakmai választ, megoldást kapni, keressen bennünket bizalommal kérdéseivel.

cloud migráció

Korábbi rendszerek megújítása cloud migráció segítségével

A vállalkozások a méretezhetőség, az agilitás és a költséghatékonyság miatt választják a felhőt, ennek eredményeképpen pedig a meglévő alkalmazásaikat és adataikat új felhőkörnyezetekbe szeretnék átköltöztetni. A vállalati alkalmazások és adatok adatközpontokon kívülre költöztetése vagy felhőplatformok közötti átköltöztetése nem egyszerű feladat. A szakértelem, az eszközök és a tervezés segít annak biztosításában, hogy minden rendben legyen, beleértve a költségeket, a biztonságot, az irányítást és a személyzet képzését is.

Milyen nehézségek merülhetnek fel az integráció során?

Az informatikai rendszerek, szoftvermegoldások integrációja nem újkeletű igény, amióta ezek a rendszerek léteztek adott volt az igény az integrációjukra is. Integrációt igen sokféle módon véghezhetünk, számos technológia terjedt el a múltban rendszerek összekapcsolására (pl. üzenetküldő rendszerek, szolgáltatásbuszok stb.), azonban ezen technológiák a problémák viszonylag szűk körére adnak megoldást és a segítségükkel integrált remdszerek is hagyományosan klasszikus, adatközponti megoldások voltak.

A felhőtechnológiák megjelenésével drasztikusan változotak és változnak meg az alkalmazások működésével, életciklusával, skálázásával, rendelkezésre állásával szembeni elvárások, így az alkalmazások integrációja során is új elveket és módszereket vagyunk kénytelenek alkalmazni. Ráadásul az alkalmazások immár nem csupán az IT felügyelete, kontrollja alatt működő technológia elemek, hanem az újtípusú megközelítések, módszerek (mint például a DevOps elvek) miatt legalább annyira üzleti, mint technológiai komponensek. Napjaink integrációjának a klasszikus és felhőalapú rendszerek összekapcsolása során mindezen követelményekre választ kell adnia.

Hogyan működik a cloud migráció?

A cloud migrációk méretüket, időtartamukat, költségüket és komplexitásukat tekintve eltérőek lehetnek. Csapatunk a partnerekkel szoros együttműködésben biztosít megfelelő szintű szakértelmet és eszközöket a migrációs szolgáltatásokhoz. A migrációs projektek költséghatékony felgyorsításához külső felek által biztosított automatikus információfeltáró eszközöket, valamint integrációs termékeket és bevált folyamatok kombinációját alkalmazzuk. Ezen szolgáltatások nyújtása az ügyfél igényeitől függően akár a helyszínen, akár távolról is lehetséges. A szóban forgó felhőmigráció előfeltétele egy felhőérettség-felmérésének elvégzése. Ez egy felmérést és migrációtervezést foglal magában, amelynek keretében meghatározzuk a teljes tulajdonlási költséget, és kidolgozunk egy migrációs tervet, amely később végrehajtható. A csapatunk minden egyes munkaterhelés tekintetében elvégzi és dokumentálja a migrációt, és biztosítja a rendszerek közötti integrációt az informatikai szolgáltatások megszakadásának kiküszöbölése érdekében. 

Egy vállalat felhőbe költözésének tipikus forgatókönyve

A felhőbe költözési projektek különböző típusokba sorolhatók. Tipikusan azonban minden projekt egy felmérési, migrációs és optimalizálási fázisokból felépülő,általánosan alkalmazott folyamatmodellt követ.

Felhőbe költözés esetén felül kell vizsgálni a teljes alkalmazási környezetet a 6R modell alapján, ami a következő elemekből áll:

  • Rehosting (üzemeltetés új helyen): másolás és átemelés
  • Replatforming (platformváltás): másolás, kisebb
    módosítások és átemelés
  • Repurchasing (új vásárlás): átállás egy másik megoldásra
  • Refacturing/Re-Architecting (új fejlesztés): új megoldás
    kialakítása a felhőre jellemző alapelvek szerint
  • Retire (megszüntetés): korábbi megoldások elhagyása
  • Retain (megtartás): adott megoldás meghagyása a
    jelenlegi formájában

 

Ennek megfelelően tehát, az alkalmazásokat és szolgáltatásokat illetően is jelentős háttértudással kell rendelkezni a feladathoz. Rendelkezésre állnak azonban olyan segédeszközök amelyek segíthetnek az alkalmazási és rendszerkörnyezettel kapcsolatos leltár elkészítésében, illetve a szerverek, az alkalmazások, valamint az alkalmazások közötti függőségek elemzésében. Ezután, a következő lépés az ezeknek megfelelő szolgáltatások megfeleltetése a felhőszolgáltató kínálatából. Amellett tehát, hogy egy praktikus költségbecslés készíthető, a kapott eredmények a költözés tervezését is megkönnyítik. Az olyan eszközök, mint amilyen az MS Azure Advisor vagy az Azure Cost Management is, szintén hozzásegítik a vállalatokat a jó gyakorlatok megismeréséhez és a megtakarítási lehetőségek feltárásához. Ezen felül, a költségek optimalizálása érdekében minden feladathoz érdemes külön meghatározni egy ideális migrációs forgatókönyvet, hiszen mindent figyelembe véve rendkívül sokféle informatikai terület költöztethető át az infrastruktúrából az alkalmazási tárhelyre.

Váltson most napjaink legkorszerűbb, megbízható felhő megoldásaira, mely az alábbi jellemzőkkel rendelkezik:

  • Nagyvállalati szintű eszközök mindenkinek
  • A ma elérhető legkorszerűbb szoftverek és alkalmazások
  • Rugalmas skálázhatóság méretben és teljesítményben – percek alatt létrehozható fiókok vagy akár komplett fejlesztői környezet
  • Rugalmas fizetési konstrukciók – csak azt veszem igénybe, amit használok, és csak addig fizetek érte, amíg használom
  • Adatbiztonság, többszintű adatvédelem – soha nem veszik el semmi
  • Elérhető bárhonnan, bármikor, bármiről (pc, notebook, tablet)

Azonnal használatba vehető megoldások:

  • Levelezés, megosztott naptár, mobil támogatás
  • Dokumentumtárolás és megosztás
  • Videó hívás, online prezentáció, chat

Egyedi megoldások:

  • Hibrid megoldás (szerverek részleges költöztetése a felhőbe)
  • Virtuális szerverek, munkaállomások
  • Folyamatkezelés és támogatás (SharePoint)
  • Munkaállomások felügyelete, védelme és menedzselése – Windows Intune
  • Kéretlen levelek elleni védelem

Miben nyújt többet és mást a DevOps Ház a cloud migráció során?

Cégünk számos sikeres felhő bevezetésen van túl, például a piacvezető Red Hat, Kubernetes és Docker technológia segítségével. A felhőplatform bevezetések során gyakorlatilag minden alkalommal szembesültünk a klasszikus alkalmazáskörnyezetek és az újtípusú, konténer alapú felhőrendszerek integrációs igényével, minden projektünk részét képezte és képezi referencia- vagy éles alkalmazás implementációja és összakapcsolása meglévő szoftverkörnyezetekkel. Ezen gyakorlat mentén dolgoztuk ki az a komplex szolgáltatáscsomagot és módszertant, amivel már az ügyféligény megfogalmazódásától kezdve egészen a felmérésen, tervezésen, implementáción át a támogatási fázisig teljeskörű választ adunk valamennyi felmerülő problémára. Mindez a szakertelem egészük ki azzal a több évtizedes szakmai tapasztalattal, amit hagyományos nagyvállalati környezetekben építettünk fel platform, adatbázis, alkalmazás és fejlesztési területeken. Ez a két technológiai világ jelenti a garanciát arra, hogy bennünket érdemes választani, ha a legacy és a felhőtechnológiák békés és kiszámítható együttműködése a cél.

Kérje felhőbevezetési, üzemeltetési és támogatási szolgáltatásunkat

cloud építés